hajnal

A hajnal káprázatos volt. Piros pöttyös bögrém mögül tekintettem fel az égre. Forró epres-mézes ízesítésű teám melegített, csupán csak a tenyerem, de szívemig hatolt. Rajtam zöld színű ruha , pusztán egy masnival derekamon. Kék színű magassarkúm sarka mozgott, nem teljesen zavart. Az égen sárga fénnyel cikázó csillagok, szinte nem volt mozdulatlan egy sem. Magával ragadó volt a hold is. Fénye, szinte beterítette a kertemet. Láttam a törpémet. Még mindig piros sapkáját viselte, kezében egy csokor virággal. Ő sem tudott nyílván aludni. Mellette egy pokróc. Piros-fehér kockás, rajta egy kő darab biztosította hogy ott maradjon, ahol volt. Oda akartam menni, bögrémet letettem a földre, zöld színű masnimat megigazítottam,kék színű cipőmet eldobtam,koppant egy nagyot mikor földbe csapódott, majd elindultam. Ráfeküdtem a pokrócra , bár a kertitörpe látványa mellettem rémisztő volt. Szeme szikrákat szórt, féltem, fejemet elfordítottam felnéztem inkább az égre. Eldöntöttem hogy kívánok valamit , valamelyik csillagtól a sok közül, reménykedni tudtam csak, hogy pont a megfelelőtől. /saját/

Én a napokat sem számolom már rég. Annyit sírtam már, hogy sírni sem tudnék, még mindig fáj, és mégis érte megérte...

Evolúciós késztetés, hogy törődünk azzal, aki fontos nekünk, és evolúciós késztetés az is, hogy leszarunk mindenki mást.

Az életben vannak olyan dolgok, amiket furcsállunk. Ilyen például a szerelem. Hirtelen jön, nem várja meg a választ arra a kérdésre hogy ' akarod-e'. Nem lenne ez magában borzasztóan érdekes dolog, a furcsaság csak ezután jön. Vissza szeret-e az, akiért te bármit megtennél? Általában nem. Jönnek a borzasztó hetek, hónapok amikor furcsállod, hogy hogy tudsz olyat szeretni aki szemében nem vagy senki. Majd egy reggel, ágyból kikelve, iskolába menet, a padban ülve azon kapod magad, hogy már nem is rá gondolsz. Felkapod a fejed, nem hiszed el, hogy egy éjszaka alatt kihalt belőled az érzés, amiért oly sokat szenvedtél. Először nem hiszed el, majd örülsz, és mire rájönnél arra, hogy a legjobb érzés az, mikor nem érzel semmit, újra kapsz egy költői kérdést. /saját/

"Mer neked megfelelni nem lehet, Ha örökké szar kedved van, akkor nyald ki a seggemet."

Minden boldogságomat megzavarta a lelkem legmélyén örökké mozgó nyugtalanság érzete: hogy én is csak olyan vagyok, mint a mesebeli ember, aki a szivárványt fogta meg, és hogy (...) bármilyen közel is van látszólag, a valóságban mégis örökké elérhetetlen.

Minden nap rájövök valamire. Ma arra jöttem rá, hogy ahhoz, hogy jól érezzem magam, és a gondolataim ne szálljanak olyan virágra melyet nem szeretek, csak annyit kell tennem, hogy lefoglaljam magam. Írjak, blogoljak, és mindenképpen segítsek a barátaimnak.

Mindig is akartam segíteni valakinek, de úgy hogy az ténylegesen segítség legyen. Önző vagyok, segíteni is szeretnék persze, de az érzés sem rossz ami utána van. Az egyik az öröm, hogy segítettem, a másik pedig a büszkeség a másik fél iránt, és magam iránt.

Ma reggelem úgy indult, hogy Simple Plan napot szántam magamnak,majd elég hamar el is felejtődött ez a dolog, rátértem Dub fx-re, most is azt hallgatom, bár szeretnék valami új dalt találni, ami belopja magát a szívembe.

Holnappal kapcsolatban nincsenek elvárásaim, vagyis van. Ne fájjon a fejem, tesin olyat csináljunk ami számomra nem megerőltető. Félek a keddtől, töri dolgozat szerintem kiosztásra kerül, és hát, örülök ha kettes lesz, márpedig az lenne a legjobb ha az lenne. Ha pedig nem. Ez a édes hóval és napsütéssel teli hónap tanulással fog telni :)