Ne légy túl kövér, vagy túl vékony, túl sötét, vagy túl világos; ne legyél túl szexi, túl szemérmes, túl elegáns, vagy túl ostoba. Légy önmagad. De bizonyosodj meg róla, hogy megfelelő vagy.
Ma reggel olyan 8 körül keltem, anyukámmal elmentünk mamához meggyet szedni. Nem mondom hogy örültem neki, nem azért mert nem szeretek mamánál lenni, hanem mert beteg vagyok. Szakadozik már fel a torkom, nagyon fáj, gyógyszerem meg már elfogyóban van de sebaj, egy kis szenvedés nem árt. Holnap meg bizonyítvány osztás, semmi kedvem bemenni, csak is a barátaim miatt vagyok hajlandó.
Mostanában, rá kellett jönnöm, hogy vannak olyan barátaim, akik nem keresnek, vagy épp lenéznek, csupán azért mert ők valamit nem tennének meg, amit én megteszek. De kérdem én, nem arról szól a barátság hogy elfogadjuk a másikat olyannak amilyen? Lehet ilyen nincs is, hogy elfogadjuk a másikat teljesen, de ha valami nem tetszik, akkor megmondjuk azt neki, nem pedig sunyi módon célzásokat teszünk. Nem tudom mit tegyek, lehet ki kéne selejtezni őket, de dobjak el 8 évet azért, mert nem képes a másik szeretni teljesen, viszont én igen? Nem tudom még mi lesz, meg kéne tanulnom kezelni az ilyen helyzeteket.
Könyvtárba kéne ma mennem, nálam van egy könyv már 3 hónapja, és már szóltak, hogy ideje lenne visszavinni, de nem vesz rá a lelkem, viszont most így délelőtt megszoktatom magammal a gondolatot hogy már pedig ma elfogok menni. Úgyis ki akarok hozni valami könyvet, olvasás hiányom van, nem tudok már mibe menekülni a sok fájdalmam miatt. Persze most nem nyavajgok, egyáltalán nincsenek életbevágóan hatalmas gondjaim, van aki jobban szenved más miatt, de nekem ez így pont elég.
Elszeretném olvasni a 127 hours-ot. Filmben megnéztem már, de könyvben azért csak más, remélem meg fogom találni.
Szelektálni fogom a gépemen a dolgaimat, megint törlök mindent, megint megfogom bánni, de legalább élvezem majd a rendet, és valamilyen szinten "új lap"-nak fogom minősíteni ezt az egészet. Este nem fogok unatkozni az már biztos, bár már elkezdem most.
Mostanában, rá kellett jönnöm, hogy vannak olyan barátaim, akik nem keresnek, vagy épp lenéznek, csupán azért mert ők valamit nem tennének meg, amit én megteszek. De kérdem én, nem arról szól a barátság hogy elfogadjuk a másikat olyannak amilyen? Lehet ilyen nincs is, hogy elfogadjuk a másikat teljesen, de ha valami nem tetszik, akkor megmondjuk azt neki, nem pedig sunyi módon célzásokat teszünk. Nem tudom mit tegyek, lehet ki kéne selejtezni őket, de dobjak el 8 évet azért, mert nem képes a másik szeretni teljesen, viszont én igen? Nem tudom még mi lesz, meg kéne tanulnom kezelni az ilyen helyzeteket.
Könyvtárba kéne ma mennem, nálam van egy könyv már 3 hónapja, és már szóltak, hogy ideje lenne visszavinni, de nem vesz rá a lelkem, viszont most így délelőtt megszoktatom magammal a gondolatot hogy már pedig ma elfogok menni. Úgyis ki akarok hozni valami könyvet, olvasás hiányom van, nem tudok már mibe menekülni a sok fájdalmam miatt. Persze most nem nyavajgok, egyáltalán nincsenek életbevágóan hatalmas gondjaim, van aki jobban szenved más miatt, de nekem ez így pont elég.
Elszeretném olvasni a 127 hours-ot. Filmben megnéztem már, de könyvben azért csak más, remélem meg fogom találni.
Szelektálni fogom a gépemen a dolgaimat, megint törlök mindent, megint megfogom bánni, de legalább élvezem majd a rendet, és valamilyen szinten "új lap"-nak fogom minősíteni ezt az egészet. Este nem fogok unatkozni az már biztos, bár már elkezdem most.
